2018. július 31., kedd

Belhaven Black

Belhaven Black  9,8

     A Belhaven egy skót sörfőzde Dunbar városában, ami egyébként kikötő is. A Belhaven a legrégebbi sörfőzde Skócia területén, ami még most is működik, nem kevesebb, mint 300 éves múltra tekint vissza. A mostani tulajdonosokhoz az 1970-es években került, addig az alapító családi cégeként működött.
    A Belhaven Black egy skót típusú stout, összetevőiben három féle maláta található, ez a szám miként jött ki a honlapjuk szerint, fogalmam nincs, ugyanis ott szám szerint négyet írnak, nevezetesen: pale, chocolate, crystal és roasted. Ezek mind a környező területekről származnak, akárcsak a challenger komló, illetve a víz. Mondjuk ez utóbbit hülyeség is lenne szállítani túl messzire, bár az is igaz, hogy egy jó minőségű vízen a sörfőzésben sok minden múlik. Alkoholtartalma 4,2 ez a brit szigeteken lévő szokásokat nézve teljesen normális, ők nem szeretik túllőni a söreiket.
    A dizájn nagyon pofás a fél literes kiszerelésen, míg ki nem bontottam azt hittem, hogy az üveg maga fekete, pedig nem így van, teljesen átlátszó, ellenben a sör tökéletesen ugyanolyan színű, mint a címke alapszíne, vagyis fekete. Ezzel már el is árultam a sör színét, igaz nem sok angol tudás kell hozzá, hogy erre az első pillantásra bárki rájöjjön. A feliratok nincsenek túlcifrázva, de ez nem is szükséges, a címkén sejtelmesen feltehetőleg a Dunbari partok láthatóak. A kupakja is szép, egy stilizált komló látható rajta egy fogalmam sincs mivel, ami egy szarvas agancsára emlékeztet.
    Bontáskor, egy stouthoz méltóan nem szisszen nagyot, nem is várja tőle senki, ellenben habja az szépen fejlődik, egy darabig pedig meg is marad, de kortyoláskor szinte mindig vissza fejlődik. Illata nem túl erős, mondhatni inkább enyhe, de az nagyon kellemes, pörköltes, kávés, gyümölcsös beütéssel. Íze kellemes pörköltes, kávés, egy kis keserű csokoládés beütéssel. Nagyon jót tesz a sörnek a nagyon kevés szénsav, illetve alkohol, nem nyom el semmit a kesernyés ízekből a csípőssége eme két alkotóelemnek. A stoutoknak egy számomra nagyon jó tulajdonságuk, hogy akár felmelegedve is teljesen ihatóak, ez a Belhavenre is teljesen igaz, sőt, egy majdnem szoba hőmérsékleten (szándékosan hagytam a végét felmelegedni) az íze még jobb, mint hidegen. Utóíze kellemesen kesernyés, megmaradnak a gyülömcsös, csokoládés ízek egy darabig, majd egy pörköltes keserűség veszi át a helyüket.

Pontszámok: 

  • Dizájn: 10
  • Savasság-hab-szisszenés: 10
  • Illat: 9
  • Íz ivás közben: 10
  • Utóíz: 10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése