2020. január 1., szerda

Mastri Birrai Umbri Cotta 37

Mastri Birrai Umbri Cotta 37  9,0/10


     A Mastri Birrai Umbri egy olaszországi kézműves sörfőzde, a közép olaszországi Umbria tartományból. A sörfőzdének több különlegessége van, az egyik legfontosabb, hogy a malátát saját maguk állítják elő, természetesen helyi árpából búzából, lencséből és bökkönyből. Ez utóbbi kettő teszi a söreiket igen különlegessé, legalábbis szerintük.
     A Cotta 37 egy Amber Ale típusú sör, összetevőiben az árpamaláta, víz, komló és bökköny található, alkoholfoka 5,6%. A kiszerelése igen tetszetős, 0.33-as üveg, ami igen vastag falú, mivel a sör üvegben érlelődik, illetve kapja meg a szénsavasságát. A bontásával nekem meggyűlt a bajom, ugyanis az üveg szája nem a hagyományos, hanem a vastagabbik típus, így a sörbontóm nem fért hozzá. A címke matt papírra van nyomva, régies hangulatot keltve, a kupak a jelvényükkel díszített, illetve még egy olasz nemzeti színeket ábrázoló zárcímkével is elláták.
    Bontáskor nem szisszen nagyot, a habja szépen fejlődik, ellenben egy kis idő után eltűnik, szinte teljesen. Az illata intenzív, kellemes, gyümölcsös, leginkább eleinte érett körtéhez hasonlítanám, míg a habja nagy, aztán amolyan gyümölcskeverékesbe tér át. Színe borostyán, és természetesen mivel szűretlen áttetsző. Íze ivás közben édeskés, picit csípős, malátás, illetve valamiért egy híg érzete is van, picit vizesnek hat. Utóízeben ugyanezek jelentkeznek, kevés komlós keserűvel és viszonylag hamar el is múlik a szájban az aroma.

Pontszámok: 

  • Dizájn: 10
  • Savasság-hab-szisszenés: 9
  • Illat: 10
  • Íz ivás közben: 8
  • Utóíz: 8

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése