2018. július 11., szerda

Corsendonk Agnus

Corsendonk Agnus 8,6

   A Corsendonk Agnus egy belga sör, aminek tulajdonképpen már kifejezett sörgyára nincs is. 1906-ban alapították az akkori gyárat, de 1953-ban be is zárták, megtartva a márkanevet. Jelenleg több helyen is készítik, köztük a Brasserie du Bocq.
   A honlapja nem működik, legalább is amikor ezt a sörtesztet írom, mindössze a corsendonk.com van levédve, de alatta nincs semmi. A címkéje legalább ennyire titokzatos, ugyanis a néven és egy címeren kívül semmi más nincs rajta, a hátulján sem találunk sok információt, a legfontosabbnak azt tarották, hogy kiemeljék, árpamalátát tartalmaz. 0.33-as kiszerelésben kóstoltam, ami tipikusan belga apátsági sörök jellegzetessége, a címke szép is, az üveg azonban már nincs egyedire tervezve, viszont a kupak megkapta ugyanazt a címert és nevet, mint a címke.
   Bontáskor hatalmasat szisszen és még füstöl is, öntéskor a habja szépen fejlődik, nagy szemű és egy fél centis rétegben meg is marad mindvégig. Mivel szűretlen sörről van szó, a színe aranysárga, amolyan mézes jellegű (a kép szarul sikerült azon szűrtnek látszik valamiért). Illata édeskés, malátás, kicsi gyümölcsös jelleggel valamint valószínű valamiféle cukrot is használhatnak az érlelési folyamat során, ezt alátámasztja a 7,5%-os alkoholtartalom is. Az íze is az édes felé hajlik, de azért már megjelenik a komló íze is, ami igazából az utóízben teljesedik ki, kellemes, kesernyés ízt hagyva maga után, ami keveredik egy pici csípőssel, amit én az alkoholnak tulajdonítok be.

Pontszámok: 

  • Dizájn: 9
  • Savasság-hab-szisszenés: 10
  • Illat: 8
  • Íz ivás közben: 8
  • Utóíz: 8

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése