Westmalle Dubbel 9,8
A Westmalle az azonos nevű apátságban készült sör. Az apátság szép múltra tekint vissza, a sörfőzést 1836 óta művelik. Mindössze három fajta sört készítenek, ebből viszont egyet, apátsági sörök között nem ritka módon, csak belső fogyasztársa szánnak és természetesen kis alkohol fokkal bír. A másik kettő a Dubbel és Tripel változatok, amik elsőként viselték kereskedelmi forgalomban ezeket az elnevezéseket és mindkettő trapista sör.
A Dubbel egy 7% alkoholtartalmú barna sör. Az üveg egyedi, a nyakán egy gyűrűvel, amibe domborítva van a "trapista sör" felirat. A címkén a néven, címeren, alkohol, illetve űrfogaton kívül más nincs is, minimalista, viszont maga a színösszeállítás azért nem a legszebb. Szerencsére a kupak még dob valamit rajta.
Bontáskor trapistához mérten szépen szisszen és óvatosan öntve is szépen fejlődik az apró szemű világos barna hab, ami mindvégig megmarad. Illata kellemes, közepesen erős, gyümölcsös, édeskés. Az íze is édeskés, egy kicsit almás, keserű csokis, kellemesen csípős a szénsavassága is, nincs túltolva benne, pont annyi, amennyi kell. Az alkohol sem érződik ki belőle, teljesen beleolvad az ízbe. Egy enyhe, kesernyés zamat az utóízben jelentkezik csak, komlósan, keveredve némi aszalt gyümölcs ízzel.
Pontszámok:
- Dizájn: 9
- Savasság-hab-szisszenés: 10
- Illat: 10
- Íz ivás közben: 10
- Utóíz: 10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése