Orval 9,2
Az Orval egy apátsági trappista sör, az azonos nevű apátságban készítik kezdetektől fogva, (1931) egészen a mai napig. A sörfőzés természetesen régebbi múltra tekint vissza ezen a környéken is, de a tényleges főzés és árusítás csak a fentebb említett dátumtól számítják. A sörfőzést és eladást kezdetben az apátság felújítására szánták, majd miután sikere lett tovább növelték a termelést. A profitot, mint sok más apátság, itt is karitatív célra használják. Az Orval érdekességéhez tartozik, hogy ez volt az első trappista sör, amit egész Belgiumban árusítottak. Ezen kívül az összetevői és a készítése is szót érdemel, mert az erjesztés során helyi, vad élesztőt is használnak, amit már a második erjesztés során adnak hozzá és az üvegben/hordóban fejti ki hatását. Alkoholtartalma 6,2.
A dizájnja érdekes, az üveg formáját ugyanaz tervezte, aki annak idején magát a sörfőzdét is, egy bizonyos Henry Vaes. A címkéje nem túl hivalkodó és nagyon szépnek sem mondható, de a kupak javít az egészen kicsit. Bontáskor hatalmasat szisszen és már az üvegben felhabzik, öntéskor viszont nem heves a habzása, mégis szépen formálódik, a nagy szemű hab, ami később apróbb lesz, de egy kb. 1 centis rétegben végig megmarad a pohárban, mindenféle lötyögtetés nélkül. Színe aranysárga és áttetsző, mivel az üvegben található élesztő azzá teszi. Illata amolyan tipikus trappistás, hordós jellegű, édeskés enyhe vanília beütéssel.

Az íze egyértelműen keserű, erre egyébként büszkék is a készítői, állításuk szerint ez a legkeserűbb ale, erről annyit, hogy tényleg keserű. A szénsav, ami a bontáskor is keményen jelen volt, az ízben is érződik, egy egész erős csípős jelleget adva neki. Emellett még érződik némi fanyar, narancshéj szerű íz is, ami az utóízt is dominálja a keserűvel együtt.
Pontszámok:
- Dizájn: 9
- Savasság-hab-szisszenés: 10
- Illat: 9
- Íz ivás közben: 9
- Utóíz: 9
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése