2018. augusztus 19., vasárnap

Borsodi Mester

Borsodi Mester 8,0

    A Borsodi márkanevet azt hiszem nincs olyan magyar ember, aki ne ismerné, még ha esetleg nem is ivott volna a szóban forgó márkájú sör termékei közül. A gyárról annyit, hogy az 1960-as években alapították, azóta persze több átalakuláson is átesett, jelenleg a Molson Coors cégcsoport tagja, a gyár pedig még most is az alapítás helyén, Bőcsön van.
    A borsodi Mester a fennállás 45. évfordulójára készült, nagyot akartak pukkasztani vele a sörgyárnál. Kezdték ezt azzal, hogy elhagyták a kukoricát az összetevők közül, amit eddig a láger söreiknél nem tettek meg és még így is 5%-os alkohol tartalommal ruházták fel az italt. A víz mellett a doboz tanúsága szerint kétféle malátát és komlót is felhasználtak a készítéséhez.
    Ami a dizájnt illeti, azt sem aprózták el, szépen meg van tervezve a dobozos kiszerelés címkéje, nincs túlcicomázva, mégis a sötétzöld alapon a fehér betűszedés, piros szegéllyel szépen mutat és még a sörfőző mester nevét is feltüntették magán a dobozon.
     Bontáskor szépen szisszen és szép apró szemű fehér habja keletkezik, ami azonban kis idő után eltűnik. A színe szép, gusztusos, arany sárga, úgy tűnik tényleg nem spóroltak a malátával. Illata enyhe, malátás, pici fémes beütéssel, amolyan lágeres. Az íze keserű, a komló abszolút dominál a többi íz felett, de érződik némi maláta is, valamint az elmaradhatatlan enyhe csípősség az alkohol-szénsav keverékéből. Az alkohol egyébként teljesen belesimul az ízbe, nem válik ki külön onnan. A korty után aztán marad egy kellemes, keserű utóíz egy jó ideig a szájban.

Pontszámok:

  • Dizájn: 10
  • Savasság-hab-szisszenés: 9
  • Illat: 6
  • Íz ivás közben: 7
  • Utóíz: 8

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése