2018. augusztus 21., kedd

Pilsner Urwquell

Pilsner Urquell 8,6

    A Pilsner Urquell sört még azoknak sem kell bemutatni, akik életükben nem ittak sört. A pilsen nem véletlen, ugyanis ebben a városban alkotta meg egy német sörfőző mester az azóta világ sikerré vált pilsner típusú sört. Persze a technológia azóta sokat változott, többek között Linde felfedezte a modern hűtőgépet és nem kellett többé az alsó erjesztésű sört évszakhoz függően készíteni. Ami azonban nem változott, az a lágy pilseni víz, ami az egyik legfontosabb összetevője a Pilsner Urquell-nek.
    A sört mai napig is csak a csehországi Pilzenben készítik, összetevőiben elmondásuk szerint minden cseh, mondjuk ezt el is lehet hinni az olyan sörfőző hagyományokkal rendelkezőknek, mint a csehek.
    A doboznak a dizájnja nagyon szép, retró stílusú és még a tapintása is kissé rücskös, kicsit olyan, mintha fröccsentették volna. Alkoholtartalma 4,4%. Bontáskor szisszen jó nagyot, fel is habzik amolyan nagy szemű kissé sárgás habbal, de a hab igen hamar eltűnik róla. A színe aranysárga, borostyánba hajló, illata nem túl intenzív, komlós. Íze ivás közben sima, jól keveredik benne a maláta és a komló íze, de azért az utóbbi a domináns, az alkohol szintén nagyon jól beleillik az egészbe. Az utóíze aztán teljesen keserű, intenzíven és tartósan.

Pontszámok:

  • Dizájn: 10
  • Savasság-hab-szisszenés: 7
  • Illat: 8
  • Íz ivás közben: 9
  • Utóíz: 9

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése