2018. augusztus 5., vasárnap

Haiduc

Haiduc 7,4

   A Haiduc egy világos láger, a galaci (románul Galati) Martens sörgyár terméke. Magáról a sörgyárról nem sok mindent találni, honlapjukat én ez idáig nem találtam, wikipédia sem ír semmi kézzel foghatót. Amit találtam az inkább gazdasági lapokból hámoztam össze. Azok szerint a Belga Martens család a fő részvényese, innen a neve is. Termékük az viszont sokféle van, ők gyártják többek között a romániai Penny és Billa saját márkás söreit, de szállítanak más nagy áruházaknak is. A Haiduc a Penny saját márkás söre, összetevőiben a víz, árpamaláta és komló szerepel, mindez csak Romániában megtermelt dolgokból. Alkohol fokát 5%-ban állapították meg a Penny emberei, maga az elnevezés magyarul betyárt jelent.
    A dizájnja nem csúnya, de nem is túlzottan szép, egy hordót imitál a címke és szerencsére nincs telezsúfolva mindenféle felesleges felirattal, a fő helyet a név foglalja érdekes betűszedéssel, ami egyébként a kupakon is ugyanolyan kék háttérrel szerepel, mint az üvegen.
    Bontáskor szépen szisszen, de a habja meglehetősen gyenge és hamar el is tűnik, pedig egész szépen szállnak fel az apró buborékok a világos aranysárga színű italból. Illata kevés, amolyan pörkölt malátára emlékeztető azonban érdekes módon a habbal együtt az is eltűnik és marad egy, csak nyomokban érezhető, amolyan zöld fű illat, mint mikor az ember lenyírja a pázsitot odahaza. Az íze édes, karamell szerű, egyértelműen kihangsúlyozódik benne a maláta, de a komló is jól érződik benne, kicsit olyan, mintha egy második erjesztést is kapott volna, pedig itt erről biztosan nincs szó. Az utóízében már megjelenik erősebben a komló, kesernyés ízt hagyva a szájban. Csak halkan jegyzem meg, hogy ha a Martens képes a Pennynek ilyen sört készíteni, akkor a saját sörét miért tolja el annyira, mint például a Hora Unirii-t?

Pontszámok: 

  • Dizájn: 9
  • Savasság-hab-szisszenés: 5
  • Illat: 7
  • Íz ivás közben: 8
  • Utóíz: 8

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése