2018. szeptember 16., vasárnap

Monarchista

Monarchista 9,4/10

    A Monarchista a Szent András sörfőzde imperial pilsner típusú kézműves söre. A sörfőzde maga Békésszentandráson található azon belül is a Szent András utcán, mindezt csak azért írom le, mert ennyiszer egy névvel találkozni azért nagyon érdekes, de innentől csak simán sörfőzdének írom le majd. Magáról a sörfőzdéről ők maguk sokat nem árulnak el az amúgy nagyon pöpec kis honlapjukon, amit érdemes meglátogatni, mert nem csak a saját söreikről lehet érdekes, rövid leírásokat találni, hanem magáról a sörökről és annak főzéséről is.
    A Monarchista, mint már említettem imperial pilsner típusú, de mint ők írják, valahol átmenet egy bak sör és egy pilsner között. A sörben olyan összetevők vannak, ami a Monarchia (nem írják ugyan le, de Osztrák-Magyar Monarchiára kell gondolni) területéről származik. Mondjuk amilyen hatalmas volt, azért ezt földrajzilag nem volt nehéz összehozni. Marketing szempontból ellenben csak dicsérni lehet a dolgot, mert nagyon jól összehozták, ahogyan magát a dizájnt is, a matt címke ugyanis ad némi régies hangulatot a Ferenc József császár képével is díszített címkének. Kézműves söröknél nem feltétlenül adnak a kupakra, de ők ezt is megteszik, a kupakon a sörfőzde címere látható fekete háttérrel. Az alkoholtartalma 7%, szóval nem a levegőbe beszéltek, mikor prémium sörnek kategorizálták be a terméket.
    Bontáskor szépen szisszen, habzani közepesen habzik és viszonylag kis ideig marad csak meg maga a hab. Illata kellemes, magában hordozza a pilsnerek malátás jellegét, keveredve némi aszalt gyümölcsös beütéssel, ami leginkább egy aszúra emlékeztet, csak ennek van némi kesernyés behatása is. A színe szép borostyán szerű, teljesen átlátszó. Az íze kellemesen, diszkréten kesernyés, keveredve a malátás ízekkel, enyhe diós-mogyorós aromával. A magas alkohol tartalom nagyon szépen belesimul az egészbe, pici csípősséget biztosítva a sörnek. Az utóízében a keserű keveredik némi aszalt gyümölcsös jelleggel, egész intenzíven, sokáig megmarad az íz a szájban.

Pontszámok: 


  • Dizájn: 10
  • Savasság-hab-szisszenés: 7
  • Illat: 10
  • Íz ivás közben: 10
  • Utóíz: 10

1 megjegyzés:

  1. Nem rossz ez a sör, de azért vicces, hogy pontszámban leveri a belga és a cseh söröket...

    VálaszTörlés