Val-Dieu Cuvée 800 9,2/10
A Val-Dieu egy belga apátsági sör. Alapítása az 1200-as évekre nyúlik vissza, amikor is a szerzetesek megtelepedtek egy völgyben, amit a helyiek elátkozottnak tartottak és az ördög völgyeként emlegettek. Ők természetesen elűzték az ördögöt és a helyet átkeresztelték Isten Völgyének. A sörfőzést egyébként még mindig az apátság falain belül végzik, több féle sört is készítenek, köztük az éppen tesztelt Cuvée 800-at.
Maga a sör egy felső erjesztésű világos ale, 5,5% alkoholtartalommal, kétféle malátával és komlóval, természetesen, mint oly sok másik apátsági sör, ez is kapott egy második érlelést, mégpedig az üvegben. Maga a sör 2017-ben elnyerte a World Beer Awards első díját, vagyis az arany medált. Ennek ellenére számomra a dizájn nem annyira megnyerő, kissé monoton a feketeségével és a hosszú szöveggel az alján. A kupak javít valamelyest rajta, amin a 800-as a kiemelt, ugyanis tudni illik még annyit erről a sörről, hogy 2016-ban kreálták, a sörfőzde alapításának 800. évfordulójának alkalmából.
Bontáskor szépen szisszen, a habja pedig gyönyörűen felfejlődik és képtelen az eltűnésre, annyira tartós, fehér, aprószemű és kemény. A színe az üvegben lévő élesztőnek köszönhetően kissé zavaros, amúgy aranysárga. Az illata kellemes, közepesen intenzív, picit citrusos, gyümölcsös. Az íze keserű, nem tolakodóan, de egyértelműen a komló az ami dominál benne, természetesen, némi édeskés malátás íz is érződik belőle, összekeveredve a szénsav és az alkohol csípős ízével. Utóízében a komlós kesernyésség teljesen átveszi a hatalmat, ami jó ideig meg is marad a szájban.
Pontszámok:
- Dizájn: 9
- Savasság-hab-szisszenés: 10
- Illat: 9
- Íz ivás közben: 9
- Utóíz: 9
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése