Vedett IPA 9,6/10
A Vedett a belgiumi Duvel Moortgat cégcsoport egyik terméke, akiké többek között a Duvel márka is. Ez mondjuk első ránézésre is nyílvánvalóvá válik, nem csak az üveg formája miatt, hanem azért is mert az üvegen meglehetősen nagy betűkkel írja a sörgyárat. Akiknek a Duvel ismerős, már ez egy jó reklám. A dizájnja nem a legszebb, a színek India zászlajának alapszínei, ami valljuk be, nem a legszebb színkombináció. Ezen kívül a címke is egy kicsit amolyan kézművesen van rádobigálva, pedig maga a sör nem az, az egészet némileg megmenti, hogy legalább a kupak nem csak sima egyszínű.
Az IPA, az India Pale Ale rövidítése, azé a sörfajtáé, amit a túlkomlózás és a magas alkoholfok jellemez, azért, mert így tudták megelőzni a sör megromlását azalatt az idő alatt, míg a Brit szigetekről Indiába ért hajóval a sör. A címkén megjegyzik, hogy ez nem is indiai és nem is pale ale, ez utóbbit nem pontosan értem, hogy miért.
Összetevőkben az árpamaláta, komló, élesztő és glukóz szirup található, alkoholfoka IPA-hoz mérten éppen csak elfogadható 5,5-ös. Bontáskor szépen szisszen és a habja is kitűnően fejlődik fel, apró szemű és nagyon kemény, valamint egész szép ideig meg is marad. A színe aranysárga és bár külön nem jegyzik meg, de szűretlen. Az illata egészen intenzív, kesernyés, az IPA-kra jellemző enyhe citrusossággal, amit szerencsére nem vittek túlzásba. Az íze kellemesen frissítő, eleinte édeskésnek hat, aztán keveredik a keserű, citrusos, pici bodzás ízhatás az alkohol csípősségével. Az utóízben kiteljesedik a keserűség, éppen csak amennyire kell, nem durván, ellenben igen tartósan megmarad a korty lenyelése után is.
Pontszámok:
- Dizájn: 8
- Savasság-hab-szisszenés: 10
- Illat: 10
- Íz ivás közben: 10
- Utóíz: 10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése