Zimbru Premium 5,8/10
A Zimbru Premium a romániai Onesti helységben üzemelő Albrau sörgyár terméke. A Gyár maga 1992-re datálja kezdetét, amikor is megszerezték a Zimbru márkanevet maguknak, ami már 1845-ben be volt jegyezve. A honlapjukon sok mindent nem lehet megtudni, viszonylag szegényesnek mondható, annyi viszont világosan kitűnik, hogy a saját söreik mellett, több áruházláncnak is beszállítanak.
A Zimbru dizájnja, legalább is a tesztelt dobozosnak igen tetszetős, fekete alapon arany és piros színekkel felirat, illetve címer, ami a névadó bölényt (zimbru románul bölény) jeleníti meg. Hogy még menőbb legyen leginkább angol feliratokkal látták el, amiből megtudhatjuk, hogy ez egy német típusú pils, háromféle komlóval. A német típúst biztosan nem az összetevőkre értik, ugyanis ha elolvassa az ember az összetevőket, rögtön kilóg a lóláb, mivel kukoricadarát is tartalmaz. A Prémium is határt súroló, ugyanis a kiinduló fok 11 EP, alkoholfoka pedig 5%.
Bontáskor nem szisszen nagyot, habja eleinte van, de igen hamar elillan, a fotót sem bírja ki. Illata nagyon kevéske, nem túl jó, sőt, mondhatni kellemetlen, élesztős, enyhén csatornaszagú, egyetlen pozitívuma a már említett enyhesége. Íze nem sok, amolyan hígas, picit kesernyés, de nem kellemesen, maláta egyáltalán nem érződik rajta. Utóíze alig van neki, az is mindössze egy icipici keserűségben merül ki.
Pontszámok:
- Dizájn: 10
- Savasság-hab-szisszenés: 5
- Illat: 5
- Íz ivás közben: 4
- Utóíz: 5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése