2018. szeptember 11., kedd

Val-Dieu Triple

Val-Dieu Tripel 9,4

    A Val-Dieu egy belga apátsági sör. Alapítása az 1200-as évekre nyúlik vissza, amikor is a szerzetesek megtelepedtek egy völgyben, amit a helyiek elátkozottnak tartottak és az ördög völgyeként emlegettek. Ők természetesen elűzték az ördögöt és a helyet átkeresztelték Isten Völgyének. A sörfőzést egyébként még mindig az apátság falain belül végzik, több féle sörfélét is készítenek, köztük az éppen tesztelt tripelt.
    A Val-Diueu tripelje 9% alkoholtartalommal bír és a második erjesztése, mert az is van neki, üvegben zajlik le, éppen ezért a sör maga szűretlen és nem pasztörizált. Összetevőiben árpamaláta (cseh és német), víz, komló és élesztő van.
    A dizájnja majdhogynem hagyományos belga apátságinak is mondható, az üveg a kis duci formájú, a címke pedig egy templom ablakot imitáló formájú,  az egészet a piros szín dominálja. A kupakjára is odafigyeltek, a díszítését ugyan túlzásba nem vitték, de legalább a név szerepel rajta.
    Bontáskor szépet szisszen és egy picit el is kezd futni, öntésre a habja egyből felfejlődik, apró szemű, fehér, kemény és annyira tartós, hogy el sem tűnik, végig van egy bő centis habkorona a sör tetején. A színe aranysárga és természetesen picit zavaros a lerakódások miatt. Az illata már a kitöltéskor is intenzíven érződik, édeskés, pici vaníliás beütéssel. Az íze akárcsak az előbb említett illata szintén édeskés, gyümölcsös, keveredve az alkohol enyhe csípősségével. A kesernyésség csak az utóízben jelenik meg, az is nagyon enyhén, valamint marad egy egész intenzív alkoholos érzés a szájban a korty lenyelése után pár másodperccel.

Pontszámok:

  • Dizájn: 9
  • Savasság-hab-szisszenés: 10
  • Illat: 10
  • Íz ivás közben: 9
  • Utóíz: 9

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése