2019. április 29., hétfő

Trappistes Rochefort 6

Trappistes Rochefort 6 7,8/10

    A Rochefort az azonos nevű belgiumi város apátságában készül. Maga az apátság múltja a 13. századig nyúlik vissza, mai állapotába 1887-ben került, azóta foglalkoznak sörkészítéssel. Mint sok Belga apátság, ők is trappista stílusban főzik a söreiket, nevezetesen három típust, a Trappistes Rocheforst 6, 8 illetve 10-et, ezek közül a 6-os inkább csak belső használatra. A kapacitásuk nem túl nagy, de nem is törekszenek profit növelésre, a bevételből az apátságot tartják fenn, illetve karitatív célokra használják. Receptjeik titkosak, jobbára csak annyit lehet tudni róluk, hogy mindhárom sörhöz ugyanazokat az alapanyagokat használják.
   A Trappistes Rochefort 6 mint már írtam a belső fogyasztásra szánt sör, ezért értelemszerűen a három közül ez bír a legkisebb alkoholfokkal, nevezetesen 7.5-el. A dizájnra nem sokat költenek az abbék, nem tartják túl fontosnak, a címke minimalista és sárga is, ami kevésbé adja vissza azt, hogy az üvegben azért egy félbarna sör található. Az üveg visszaváltható általános, a környezet kímélésére is gondoltak a barátok. Némileg a kupak azért ment a dolgon, a piros 6-os szám és a név rajta van, elrakható emlékbe.
    Bontáskor szépen szisszen és az apró szemű, meglehetősen kemény hab szépen felfejlődik és egy bő fél centis rétegben meg is marad az ital tetején. A színe barnás, vöröses és természetesen, mivel az üveg élesztő maradványokat is tartalmaz, picit zavaros. Az illata enyhe, kicsit malátás, hordós. Az íze akárcsak az illat szintén meglehetősen enyhe, icipici malátás, gyümölcsös íz érződik benne, de a domináns a szénsav-alkohol kombója által okozott csípős zamat. Az egésznek van egy pici híg érzete, mintha valami hiányozna belőle. Ez az íz aztán átmegy egy kesernyés, fanyaros utóízbe, amolyan fogat vásolón.

Pontszámok: 

  • Dizájn: 9
  • Savasság-hab-szisszenés: 10
  • Illat: 7
  • Íz ivás közben: 6
  • Utóíz: 7

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése