2018. július 26., csütörtök

Trappistes Rochefort 8

Trappistes Rochefort 8 9,6

    A Rochefort az azonos nevű belgiumi város apátságában készül. Maga az apátság múltja a 13. századig nyúlik vissza, mai állapotába 1887-ben került, azóta foglalkoznak sörkészítéssel. Mint sok Belga apátság, ők is trappista stílusban főzik a söreiket, nevezetesen három típust, a Trappistes Rocheforst 6, 8 illetve 10-et, ezek közül a 6-os inkább csak belső használatra. A kapacitásuk nem túl nagy, de nem is törekszenek profit növelésre, a bevételből az apátságot tartják fenn, illetve karitatív célokra használják. Receptjeik titkosak, jobbára csak annyit lehet tudni róluk, hogy mindhárom sörhöz ugyanazokat az alapanyagokat használják.
    A Rochefort 8 egy dubbel, 9,2%-os alkohol tartalommal, összetevőiben, víz, árpamaláta, komló, élesztő valamint cukor van. A dizájnra nem sokat költenek az abbék, nem tartják túl fontosnak, a címke minimalista és sárga is, ami kevésbé adja vissza azt, hogy az üvegben azért egy félbarna sör található. Az üveg visszaváltható általános, a környezet kímélésére is gondoltak a barátok.
    Bontáskor szépen szusszan és a habja is szépen fejlődik, ami egy ideig meg is marad, ellenben hajlamos eltűnni. Trappista söröknél nem ritka módon az üveg rejt némi élesztőt is, akit ez zavar, az óvatosan öntse ki. A színe világos barna, illata édeskés, aszalt gyümölcsökére emlékeztető, kellemes malátás. Az íze, akárcsak az illata, szintén édeskés, malátás, érződik rajta a magasabb alkohol tartalom is, ami egyébként nagyon jól összhangban van a többi ízzel, pici csípősséget kölcsönözve a sörnek. Nyomokban aszalt gyümölcsökre, legfőképp fügére emlékeztető íz is megtalálható benne, míg az utóízében mindezek mellé még megjelenik némi komlós keserűség is, nagyon enyhén.
    

Pontszámok: 

  • Dizájn: 9
  • Savasság-hab-szisszenés: 9
  • Illat: 10
  • Íz ivás közben: 10
  • Utóíz: 10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése