Troubadour Imperial Stout 9,8/10
A Troubadour márkanév a Belga The Musketeers sörfőzde tulajdona, aminek az égisze alatt igen sokféle sört készítenek, belga stílusban, keverve a modern kézműves sörök ízvilágát a már említett belgával. A honlapjuk elmondása szerint egy régi téglagyár helyén épült az üzem, ahol egyébként a sörgyár mellett egy kávézó-söröző is működik, ahonnan egy üveg ablakon keresztül, betekintést lehet nyerni a sörkészítés folyamataiba.
Az Imperial Stout neve egyben magában hordozza a sör típusát is. A dizájnja elegáns, fekete alapot kapott, na de egy stoutnak mi más lenne, és természetesen a kupak is díszített a címerrel. Összetevőiben árpamaláta, víz, komló és élesztő, alkoholfoka 9%, ennek megfelelően a kiszerelése 0.33-as, ami egy adagnak pontosan elég is.
Bontáskor szépen szisszen és a habja is gyönyörűen fejlődik fel, amolyan kapuccsínós, krémes, apró szemű. Az illata kellemes, intenzív, pörkölt kávés, csokis. Az íze a stoutok világát hozza, pörkölt kávés, fekete csokis, picit kekszes aromákkal, illetve az imperialból az alkoholt, ami talán már sok is benne, nem feltétlenül zavaróan, csak éppen egy árnyalatnyival kevesebb is elég lenne. Utóíze kellemes, tartós, keserű csokis, kávés.
Pontszámok:
- Dizájn: 10
- Savasság-hab-szisszenés: 10
- Illat: 10
- Íz ivás közben: 9
- Utóíz: 10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése