Oriel Quadrupel Mezcal BA 9,6/10
Az Oriel Beer egy kis kézműves sörgyár Bukarestben. Két fiatal alapította 2015-ben, akiknek annyira megtetszettek a kézműves és azon belül a belga stílusú sörök,hogy ők maguk is a gyártásába kezdtek. A kis sörgyár ma is családi cégként működik, teljesen független és egész nagy választékát készítik a belga stílusú söröknek.
A Mezcal BA Qadrupel neve teljesen elárulja, hogy miféle sörrel is állunk szemben. Nem kevesebb, mint nyolc hónapig érlelik hordóban, majd még hármat üvegben, ezután kerül piacra. Mindez egy nagyon magas 11%-os alkoholtartalommal párosul, vagyis igen sokáig lehet tárolni magát az italt, a készítők szerint érdemes is várni a bontással, mert az idő sokat javít az ízén. Kössnyű ezt mondani, annál nehezebb megállni a kóstolásást. A dizájnja igen menő, természetesen 0.33-as üveg, a szokásos arkangyallal a címkén. Ami kevésbé szokásos, az a kupak, ami műgyantába van mártva az üveg szájával egyetemben. Egy kis aranyszínű plecsniről megtudhatjuk, hogy ez a sör aranyérmes lett egy sörversenyen 2019-ben.
Bontáskor szépen szisszen, habja is felfejlődik, ellenben kis idő múlva eltűnik, ami meglepő, mert az Oriel sörökre ez nem igazán jellemző. A színe mély vöröses-barnás. Az illata kellemes, közepesen intenzív, gyümölcsös, kicsit pörköltes, diós. Az íze nagyon összetett, kellemesen összekeveredik egy aszalt gyümölcsös édesség, pörköltes, diós, mogyorós keserűség és meglehetősen intenzív csípős íz, mindezekből pont annyi, hogy egyik sem dominál a többi felett. Ehhez társul egy kellemes, vörösborokra jellemző ízvilág, ami a hordós erjesztés hatása lehet. Az utóíze igen sokáig megmarad, ami nem más, mint a fentebb említett aromák lassú elhalványodása.
- Dizájn: 10
- Savasság-hab-szisszenés: 8
- Illat: 10
- Íz ivás közben: 10
- Utóíz: 10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése